Életének 80. évében elhunyt Ilya Piatetski-Shapiro, a Szovjetunióban sokáig elnyomott, később világhírűvé vált és Wolf-díjat nyert matematikus, a tel-avivi és a Yale egyetem professzora. A modern számelmélet központi kérdéseit kutatta, eredményeit felhasználták a Fermat-sejtés bizonyításához is. Fő tézise, az ún. 'megfordítási tétel' mintegy 25 év munkájának eredménye. Moszkvában született, a matematika akkor keltette fel érdeklődését, amikor gyerekkorában megismerkedett a negatív számok fogalmával.
Később a moszkvai egyetem tanult, de zsidó származása miatt az ötvenes évek elején nem tanulhatott ott tovább a doktori fokozatért. A pedagógiai intézetbe került, ott is doktorált. Kirendelték tanítani egy kazahsztáni középiskolába, de ezt megtagadta. Pár év múlva az alkalmazott matematikai intézetben, majd a moszkvai egyetemen kapott állást. Hiába hívták rendszeresen a legrangosabb konferenciákra, egy rövid magyarországi úttól eltekintve nem engedték külföldre utazni, amíg be nem lép a pártba, erre azonban nem volt hajlandó. Miután első felesége, akitől addigra már elvált, Izraelbe disszidált, Piatetski-Shapiro elvesztette az állását, még a matematikai könyvtárat sem használhatta. 1976-ban végre kapott kiutazó vízumot és Izraelbe emigrált. Második felesége inkább Moszkvában maradt, egy izraeli matematikus lett a harmadik felesége. Életének utolsó harminc évében Parkinson-kórral küszködött, de a matematikát továbbra is a legmagasabb szinten művelte. Munkáját 1990-ben Wold-díjjal, az egyik legrangosabb matematikai kitüntetéssel ismerték el.
Az analitikus számelméletben jártasabbak számára itt van Harcos Gergely összefoglalója (amit ezúton is köszönök) Piatetski-Shapiro munkásságáról:
"Piatetski-Shapiro elsők között ismerte fel, hogy a számelméletben klasszikus moduláris formák és L-függvényeik az algebrai csoportok reprezentációelméletével egységesen tárgyalhatók és messzemenően általánosíthatók. Ebben a nyelvezetben egyes ad hoc definíciók és bizonyítások természetessé és áttekinthetővé váltak, illetve váratlan kapcsolatok kerültek a felszínre. A reprezentációelméleti szemléletnek máig alapműve a Geflanddal és Grajevvel közösen írt könyv, pár évvel később Langlands ebben a szemléletben fogalmazta meg a híres sejtéseit. Első megközelítésben a Langlands-sejtések azt mondják ki, hogy a racionális számok feletti minden Galois-reprezentáció L-függvénye származtatható automorf reprezentációból (a két fogalom csak nevében hasonló!), továbbá hogy ebben a megfeleltetésben (ami csak injektív) Galois-reprezentációkon értelmezhető egyes műveletek speciális esetei az automorf reprezentációkon értelmezhető műveleteknek. Pl. két Galois-reprezentáció tenzorszorzata a megfelelő automorf reprezentációk Rankin-Selberg szorzata. Míg az utóbbi létezése az automorf reprezentációk szintjén továbbra is megoldatlan probléma, a Rankin-Selberg L-függvényekről sokat tudunk elsőként Piatetski-Shapirónak Jacquet-val és Shalika-val közös munkáiból. Ennek a kutatási iránynak fontos gyümölcse az ún. megfordítási tétel, amit Piatetski-Shapiro Cogdell-lel közösen fejlesztett élete végéig. Ez a tétel nagyjából úgy szól, hogy ha egy L-függvénynek elég sok automorf L-függvénnyel vett Rankin-Selberg szorzata rendelkezik bizonyos szép analitikus tulajdonságokkal, akkor az L-függvény maga is automorf. A Langlands-program több speciális esetét sikerült ezzel a nagyszerű eszközzel bizonyítani, Piatetski-Shapiro késői munkái Cogdell-lel, Kimmel, Shahidivel is ebbe a sorba tartoznak."
Köszönet dolphin-nak, hogy felhívta a figyelmemet a New York Times cikkére.
