A címben feltett kérdésre a válasz: nem. A bejegyzés apropóját Czeizel Endre szolgáltatta, aki nemrég a Békés megyei matematikatanárok konferenciáján Neumann János életéről tartott előadást. A helyi hírlap tudósítása szerint az alábbiak hangzottak el:
„...matematikából doktorált Budapesten. Mindez 1925-ben történt. Öt évvel később már a Princentoni egyetemen tanít. Egy év után, 1931-ben már professzor. Czeizel nem minden kritika nélkül említette meg, hogy [Neumann] időközben pályázott a szegedi egyetem egyik álláshelyére, de alkalmatlanság címén elutasították.”
Lássuk, mi is történt valójában.
Szabó Péter Gábor 2003-ban írt egy cikket a Természet Világa különszámába Neumann János és Szeged címmel, feldolgozva az idevágó forrásokat. A cikk itt található és érdemes elolvasni, nagyon érdekes. Ortvay Rudolf fizikus 1928-ban távozott Szegedről, és egy feljegyzés szerint Neumann János, Wigner Jenő és Lánczos Kornél nevét vetette fel, mint akiket érdemes lenne megpróbálni Szegedre hívni az ő megüresedő helyére. Végül nem hívták meg őket, de tudni kell, hogy akkor már mindhárman világhírűek voltak és a tudomány főáramában dolgoztak. Wigner ezt írta egy levélben: Félek, hogy Szeged kissé el van zárva a világtól és nagyon is hiányzana ott számomra az úgynevezett tudományos atmoszféra". Szeged akkor egy fiatal egyetem volt, kissé bizonytalan jövővel. Lánczos Szegeden doktorált, de addigra már Einstein mellett dolgozott. Neumannért Berlin, Hamburg és Köln versengett, Németországban kiemelt fizetést kapott és emellé minden teendő alól felmentették. Nem volt túl sok esély, hogy ilyen kaliberű embereket Szegedre csábítsanak. Az az állítás, hogy Neumann szegedi álláshelyre pályázott, de alkalmatlanság címén elutasították, a cikk fényében nem állja meg a helyét. Kíváncsi lennék, honnan vette ezt Czeizel Endre. Neumann nem pályázott, ezért nem is utasíthatták el.
Az is valószínűtlen, hogy bárki alkalmatlannak tartotta volna, ezt mutatja, hogy a későbbiekben is kiváló kapcsolatot ápolt a szegediekkel. Leveleiben többször érdeklődött a szegedi események felől, sőt, több princetoni ünnepségen is Neumann nagy örömmel képviselte a szegedi egyetemet a rektor felkérésére. Baráti és szakmai kapcsolatban állt a vezető szegedi professzorokkal (Riesz, Szent-Györgyi, Bay, Kalmár), publikált a szegedi matematikai folyóiratban, az Acta-ban (már rögtön az első számban, 1923-ban). Kölcsönösen nagyrabecsülték egymás munkáját. Mindezekről részletesen olvashatunk Szabó Péter Gábor cikkében. Különös, hogy a Neumann életét feldolgozó orvosgenetikus ezekkel nincs tisztában.
Mondott egyebet is: „Nem volt igazán kreatív - hökkentette meg hallgatóságát.” Ez valóban meghökkentő állítás a 20. század egyik legnagyob tudósáról, akiről minden kollégája csak szuperlatívuszokban beszélt. Kíváncsi lennék, ezt ki állapította meg, mert Czeizel nem tűnik kompetensnek Neumann tudományos munkásságának megítélésében. Persze bizonyára lehetséges úgy definiálni a kategóriákat, hogy Neumann a „nem igazán kreatív” kategóriába kerüljön, kérdés, hogy ez esetben vajon melyik kategóriába sorolhatjuk a népszerű orvosgenetikust?
